Mivel már nem élek intenzív irodalmi-társasági életet, így egy-két személyes vagy inkább irodalmi blogomban inkább régebbi epizódok idézek fel Nagy múlt áll előttem címszóval. Ennek keretében nemrégiben azt az 1996-os írásomat tettem közzé, amelyet a Magyar PEN Club budapesti konferenciáján olvastam fel. Az írás elején egy epizódsort elevenítek fel a helyszín és a személyek megnevezése nélkül, leginkább csak azért, hogy bemutassam, a beavatatlan kisebbségi hogyan sodródik-vergődik a magyar irodalomban kialakul “oldalak” között, jószerével azt sem tudva, hogy ilyenek léteznek és egymással milyen éles ellentétben állnak. Holott 1996-ban a mostanihoz vagy akár csak a megtapasztalt tíz évvel ezelőttihez képest mesés volt a helyzet, hiszen ha nem is szívelték egymást az ellentétes táborokhoz tartozók, azért egy asztalhoz ültek és szóba álltak egymással. Volt indulat és volt harag, de nem volt ez a kérlelhetetlen ellenségeskedés.

Nos, a kis esszéfélémben leírt epizód első helyszíne Tokaj, a nevezetes Írótábor, amelynek legalább tucatnyi alkalommal szerencsém volt bentlakója lenni. A rendszerváltás után az Tokaji Írótábor nyitottságáról, befogadó jellegéről sokat lehetne írni (korábban a népi, egyben balos íróelvtársak konglomerációja volt), ám ez a nyitottság nem sokáig tartott: hamarosan a népi-nemzeti irányzat képviselői váltak hangadóvá, a liberális-urbánus vonulat írói sorra elmaradtak, még a 2000-es elejére a nacionalista, egyben antiliberális túlsúly nyomasztóvá vált. De a kilencvenes évek derekán még nem nem tartottunk itt.

A kölcsönös bemutatkozást és esetleg néhány udvariassági fordulatot („Láttam a kötetedet a könyvheti listán”) vagy tájékozódó kérdést („Te honnan is jöttél tulajdonképpen?”) követően a külhoni magyar író azt tapasztalja, hogy új ismerőse tesztelni kezdi. De nem irodalmi tájékozottságára kíváncsi, vagy arra, mivel is foglalkozik ez a szerencsétlen kívülrekedt, hanem arra, hogy melyik oldalon áll. A tesztelés alá vetett és alultájékoztatott bátor ismerkedő azonnal el is bátortalanodik, mert jószerivel azt sem igazán tudta, hogy vannak oldalak, s azokon rendíthetetlenül állni a magyar írónak felettébb kívánatos. Zavarában hablatyol hát valamit maradandó irodalmi értékekről vagy arról, hogy napok óta nem hallgatott rádiót, de ezzel csak maga alatt vágja a fát, mert most már óhatatlanul abba a gyanúba keveredik, hogy esetleg a rossz oldalon áll, s ezért sumákolja el az egyenes választ. Ha feltalálja magát és van egy kis szerencséje, még visszaszerezheti az iránta megrendült bizalmat azzal, hogy tanácsot kér: mégis, melyik oldal a jó, mert hogy ő esetleg akár… A gyanakvó ismerősben felébred a hittérítő, s jó alaposan beavatja a most már védenceként kezelt külhonit az oszthatatlan és egyetemes magyar irodalomba.

Az így kiokosított határon túli aztán elsodródik patrónusától s egy kis társaságban találja magát, ahol meg furcsán nézegetnek rá, amiért az előbb X. Y.-nal szóba állt. Ne tudná róla, hogy sötét alak, ilyen meg olyan múltja van, s különben is: a rossz oldalon áll?! De azért a kis külhoni rokon ne vegye a szívére a dolgot, legyen egészen nyugodt, mert ők majd a hóna alá nyúlnak, bevezetik az igazi irodalmi körökbe, csak előbb még isznak egy kis jófajta borocskát.

Újabb sodródás, újabb társaság, újabb okulás: miket mondhattak neked, te szegény, abban a bandában! Hát azok még csak nem is ugatják az irodalmat, kóklerkednek, blöffölnek, uralják a médiát, meglovagolják a kordivatot – de hát el lesznek ám seperve hamarost, már csak azért is, mert a rossz oldalon állnak, akárcsak X. Y.!

Nincs idő felocsúdni, mert valaki fülébe súgja a most már ismerkedni annyira nem is vágyó újoncnak: Q. Zs. szeretne vele beszélni. Aki aztán persze elmondja, mi fán terem az egyetemesség, ami már rég meg is valósult volna, ha sikerülne kirekeszteni belőle az egyik meg a másik társaságot, no és persze X. Y.-t, mert ezek mind-mind a rossz oldalon állnak.

Idézetből most elég ennyi, a terjedelmes teljes írás ehol olvasható:

Forrás: Kisebbségek kiváltsága


Táborok a magyar irodalomban – és a Tokaji Írótáborban. A népi nemzeti irányzat mint az írótábor meghatározó ideológiája és az urbánus-liberális írók távolmaradása. Ki melyik oldalon áll? – kisebbségiek kiváltsága, hogy nem sorolódnak be egyik táborba sem –  BDK írása, visszaemlékezése –  magyar irodalom, tokaji írótábor, politika és közélet, mindenes blog, személyes emlék, irodalmi élet

Share

Súly és tömeg, tömeg és súly siralmas megkülönböztethetetlensége. Sokak számára itt szakad el a szál. Út, idő, sebesség, gyorsulás – még rendben is lenne. De a kinetika után jön a dinamika. Az erők. Mi az, hogy a súly az erő. Nehogy már egy nehéz kő erő legyen. Vagy egy zsák cement. Az súly. Ennél is képtelenebb dolog, hogy a tömeg pedig a tehetetlenség mértéke. Na ne. És hogy a súly az nem kiló. A kiló az tömeg és kilogramm az úri neve. A súly meg newton. És úgy keletkezik, ha a tömeget szorozzuk a gyorsulással. Marhaság. Egy zsák cement 30 kiló. Ez a súlya és nem kell semmivel szorozni. Aki mást mond, szamár. Vagy fizikatanár az iskolában.

Amikor az SMS-ben küldött üzenetében tanítványom azt kérte, ezt magyarázzam el, azt válaszoltam: haladjunk sorban. Azt már első óráink során felmérhettem, tanítványomat bizony nem véletlenül húzták el a felvételi vizsgán, őszintén szólva még azon is csodálkoztam, miként tudott e tárgyból leérettségizni. Teljesen hiányzott nála az a fajta gondolkodásmód, ami ehhez a tudományághoz szükséges. Az egzakt ismeretek iránti elfogódottságomban már-már úgy láttam, hogy a valóságérzékelése is hiányos, mivel egy aláhulló golyóban, lejtőn csúszó téglában, kilőtt lövedékben képtelen meglátni a fizikai testet és képtelen azon nagyszerűségükben érzékelni és megfejteni az erő, a tömeg, a sebesség, a gyorsulás, az idő és a megtett út összefüggéseit. Első feladatomul tehát azt tűztem ki, hogy megszerettetem vele a fizikát. De semmire sem mentem, hiába áradoztam arról, mi felemelő érzés, ha a konkrét helyzetekből levonható általános törvények révén átéljük a világ megragadhatóságát és lépéseket tehetünk az emberi megismerés göröngyös, ám gyönyörű útján. Megnyesegettem hát az ambícióimat, amíg magyaráztam, nem is volt semmi baj: általában tudta követni a leíró részeket, ha visszakérdeztem, értelmezve felmondta a hallottakat, nem volt nagyobb gondja a matematikai apparátus használatával sem. Mégis menni fog ez, gondoltam elégedetten. Ám amikor a következő alkalommal tovább akartam lépni, kiderült, hogy az előző óráink anyagát tökéletesen elfelejtette. Kezdhettem hát elölről az egészet, miután SMSek tömegét váltottuk időpont-egyeztetés gyanánt. Continue reading “A tömege és a súly”

Share