Mivel már nem élek intenzív irodalmi-társasági életet, így egy-két személyes vagy inkább irodalmi blogomban inkább régebbi epizódok idézek fel Nagy múlt áll előttem címszóval. Ennek keretében nemrégiben azt az 1996-os írásomat tettem közzé, amelyet a Magyar PEN Club budapesti konferenciáján olvastam fel. Az írás elején egy epizódsort elevenítek fel a helyszín és a személyek megnevezése nélkül, leginkább csak azért, hogy bemutassam, a beavatatlan kisebbségi hogyan sodródik-vergődik a magyar irodalomban kialakul “oldalak” között, jószerével azt sem tudva, hogy ilyenek léteznek és egymással milyen éles ellentétben állnak. Holott 1996-ban a mostanihoz vagy akár csak a megtapasztalt tíz évvel ezelőttihez képest mesés volt a helyzet, hiszen ha nem is szívelték egymást az ellentétes táborokhoz tartozók, azért egy asztalhoz ültek és szóba álltak egymással. Volt indulat és volt harag, de nem volt ez a kérlelhetetlen ellenségeskedés.

Nos, a kis esszéfélémben leírt epizód első helyszíne Tokaj, a nevezetes Írótábor, amelynek legalább tucatnyi alkalommal szerencsém volt bentlakója lenni. A rendszerváltás után az Tokaji Írótábor nyitottságáról, befogadó jellegéről sokat lehetne írni (korábban a népi, egyben balos íróelvtársak konglomerációja volt), ám ez a nyitottság nem sokáig tartott: hamarosan a népi-nemzeti irányzat képviselői váltak hangadóvá, a liberális-urbánus vonulat írói sorra elmaradtak, még a 2000-es elejére a nacionalista, egyben antiliberális túlsúly nyomasztóvá vált. De a kilencvenes évek derekán még nem nem tartottunk itt.

A kölcsönös bemutatkozást és esetleg néhány udvariassági fordulatot („Láttam a kötetedet a könyvheti listán”) vagy tájékozódó kérdést („Te honnan is jöttél tulajdonképpen?”) követően a külhoni magyar író azt tapasztalja, hogy új ismerőse tesztelni kezdi. De nem irodalmi tájékozottságára kíváncsi, vagy arra, mivel is foglalkozik ez a szerencsétlen kívülrekedt, hanem arra, hogy melyik oldalon áll. A tesztelés alá vetett és alultájékoztatott bátor ismerkedő azonnal el is bátortalanodik, mert jószerivel azt sem igazán tudta, hogy vannak oldalak, s azokon rendíthetetlenül állni a magyar írónak felettébb kívánatos. Zavarában hablatyol hát valamit maradandó irodalmi értékekről vagy arról, hogy napok óta nem hallgatott rádiót, de ezzel csak maga alatt vágja a fát, mert most már óhatatlanul abba a gyanúba keveredik, hogy esetleg a rossz oldalon áll, s ezért sumákolja el az egyenes választ. Ha feltalálja magát és van egy kis szerencséje, még visszaszerezheti az iránta megrendült bizalmat azzal, hogy tanácsot kér: mégis, melyik oldal a jó, mert hogy ő esetleg akár… A gyanakvó ismerősben felébred a hittérítő, s jó alaposan beavatja a most már védenceként kezelt külhonit az oszthatatlan és egyetemes magyar irodalomba.

Az így kiokosított határon túli aztán elsodródik patrónusától s egy kis társaságban találja magát, ahol meg furcsán nézegetnek rá, amiért az előbb X. Y.-nal szóba állt. Ne tudná róla, hogy sötét alak, ilyen meg olyan múltja van, s különben is: a rossz oldalon áll?! De azért a kis külhoni rokon ne vegye a szívére a dolgot, legyen egészen nyugodt, mert ők majd a hóna alá nyúlnak, bevezetik az igazi irodalmi körökbe, csak előbb még isznak egy kis jófajta borocskát.

Újabb sodródás, újabb társaság, újabb okulás: miket mondhattak neked, te szegény, abban a bandában! Hát azok még csak nem is ugatják az irodalmat, kóklerkednek, blöffölnek, uralják a médiát, meglovagolják a kordivatot – de hát el lesznek ám seperve hamarost, már csak azért is, mert a rossz oldalon állnak, akárcsak X. Y.!

Nincs idő felocsúdni, mert valaki fülébe súgja a most már ismerkedni annyira nem is vágyó újoncnak: Q. Zs. szeretne vele beszélni. Aki aztán persze elmondja, mi fán terem az egyetemesség, ami már rég meg is valósult volna, ha sikerülne kirekeszteni belőle az egyik meg a másik társaságot, no és persze X. Y.-t, mert ezek mind-mind a rossz oldalon állnak.

Idézetből most elég ennyi, a terjedelmes teljes írás ehol olvasható:

Forrás: Kisebbségek kiváltsága


Táborok a magyar irodalomban – és a Tokaji Írótáborban. A népi nemzeti irányzat mint az írótábor meghatározó ideológiája és az urbánus-liberális írók távolmaradása. Ki melyik oldalon áll? – kisebbségiek kiváltsága, hogy nem sorolódnak be egyik táborba sem –  BDK írása, visszaemlékezése –  magyar irodalom, tokaji írótábor, politika és közélet, mindenes blog, személyes emlék, irodalmi élet

Share

Bár nem akartam kiprovokálni, a Facebookon mégis erős indulatokat váltott ki a Vipera Nyúzba írt bejegyzésem Gyurcsány Ferencről. Főleg egy kárpátaljáról elszármazott idősebb úr szívóskodott sokat afféle Gyurcsány-fan módjára, úgy téve, mintha nem értené meg, milyen paradoxonra utaltam azzal, hogy ha  – szerintem – a demokratikus ellenzék pártjai elhatárolódnak Gyurcsánytól és nélküle próbálnak a kormányváltásra felkészülni, akkor szembesülniük kell azzal, hogy köreikben egyetlen olyan személyiség sem található, aki képes lenne Orbán Viktort legyőzni, ha viszont összefognak vele, akkor azzal kell szembesülniük, hogy Gyurcsány a legnagyobb akadálya a szavazok optimalizálásának.

Az első szembesülés roppant kínos, hiszen nem lehet könnyű belátni mondjuk a szocialista pártban, hogy egyetlenegy olyan karizmatikus politikust sem tudnak felmutatni Gyurcsány távozása óta, aki felkészültségben, szónoki készségekben, személyisége színességében, meggyőző erejében akár csak megközelítené a bukott miniszterelnököt. A párt utóbbi három elnöke legalábbis a legkisebb jelét sem mutatta kiemelkedő képességeknek. És nincs ez másként a kisebb pártoknál sem, hiába mondanak olykor vezető embereik okosakat vagy meredekeket, alapvetően mégis szürke figurák, akiknek a politikusi kalibere sokkal kisebb annál, semhogy országos vezetőnek bárki el tudná őket képzelni. Ezt ők maguk és párttársaik, szűkebb-szélesebb körű támogatóik akár belátják, akár nem, két választás már megmutatta, és félő, a harmadik is meg fogja, hogy esélytelenek bármiféle győzelemre, alkalmatlanok arra, hogy az egyre inkább magát bebetonozó Orbán-rezsim falán repedést üssenek.

A hozzászólók száma nem volt túl magas, de akik beszálltak, nem elégedtek meg egyetlen replikával. Volt aki a zsidózásig is eljutott, őt ezért, másvalakit a személyeskedés miatt kellett a disputából kizárnom. Mindeközben azt is érzékeltem, hogy az érveken alapuló vitára manapság még kevesebb lehetőség adódik, mint akkor, amikor napi gyakorisággal tettem közzé politikai, közéleti jegyzeteket valamelyik blogomban. Continue reading “A böszmeség diszkrét bája | Vipera Nyúz”

Share