Egy évforduló bekövetkezése elé

Interjút készített velem ősi virtuális barátom, Cseke Gábor. Annak idején Andrassew Iván közös ismerőseiként kerültünk blogbarátságba, később voltak közös digitális akcióink, közreműködött többek között Tejmozi című multikulti szövegjátékom első fázisában, amikor is idegennyelvű szerzők magyarra még le nem fordított prózaműveiből kértem egy-egy mondatnak magyarra tolmácsolását ismerőseimtől. A Gábor által fordított Anna Blandiana-mondat egyik meghatározó pillére lett későbbi novellámnak.

Most egy kerek évforduló közelgő bekövetkezése után keresett meg és tett fel kérdéseket. Én meglehetősen terjedelmes választ írtam mindegyikre, olyikra afféle kisesszé formájában válaszoltam. Ami érthető is, ha elárulom, hogy az egyik kérdése a halálhoz való viszonyomat firtatta, illetve virtuális öngyilkosságom körülményeit tudakolta. Nem állhattam meg, hogy ennek a virtuális aktusnak a teljes filozófiáját elővezessem. Ez egyben jó alkalom volt arra, hogy valami mást is bemutassak, jelesül azt, egyfajta intellektuális szlengben írt mondataim miért köszönnek vissza más-más műveimben és hogyan ígyekszem egyfelől pontos jelentést tulajdonítani mindennek, amit elővezetek ezen a bölcsészkedő tolvajnyelven, másrészt pedig ezt a nyelvet kissé ki is karikírozom.

Erről a folyamatról is hosszan írtam, mivel Gábor rákérdezett, nem idegenítem-e el az olvasót olyan kifejezésekkel, mint halálkontextus, recepció, önprezentáció, szuicid satöbbi. Megnyugtattam, nem volt ez mindig így, csak azóta írok, amióta megértettem, hogy a beavatatlanok éppen azért rekednek kívül a posztmodern értelmezési tartományon, mert a tradicionalitás mint kulturális megelőzöttség a kollektív tudatalatti szétsugárzódása révén kisajátító jelleggel lényegül rá az újonnan születő szubsztanciákra és ezzel felszámolja, rájuk nézve érvénytelenné teszi a nyelvi szubszidiaritás elvét.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.