A dolgok divergenciája

binaris-divergenciaSzükségem van a dolgok örök divergenciájára, hogy mindig legyen, ami taszít és ami vonz, belepusztulnék az állandóságba és egyneműségbe. Szükségem van az időre, amely kicsapatja a mindennapokból az élet sóját, hogy fehérsége bőrömre rakódjon, gyógyítva marja, marva gyógyítsa sebeimet, akár tenger.

Mióta az élet unalmában fuldokolva magamba nyeldestem a kiszolgáltatottságnak azt a töménységét, amelyet csak az elfogadott halál nyújthat, azóta nem békélek a biztonsággal, nem élek vele, elkerüljük egymást, mint kitérő naszádok az idegenség felségvizein. Szükségem van a permanens veszélyérzetre, s ha jól berendezett mindennapjaim nem szolgálhatnak ilyesmivel, megtermelem magamban, előállítom öntestemben a elveszejtő szérumot, elmémben a veszedelmes gondolatokat. Mint a kémek, a fontos titkot tudói a gyilkos mérget fogukba épített kapszulában, úgy tárolom magamban a végveszélyt, s a tudat, hogy bármikor ráharaphatok akár szándékosan, akár véletlenül, az elégedettség illúzióját kelti bennem. Önámítás ez, persze – de hát erre is szükségem van, hogy legalább önmagam szemében annak fessek, aminek másokéban látszani szeretnék.

És szükségem van a szükségletek szűkösségére, szeretem tudni magamról, hogy bármikor elélek kenyéren és vízen, sőt, előbbi nélkül hetekig, utóbbi nélkül napokig kibírom, bármeddig elvagyok egy kajütnyi helyen, csónakfenéken akár, kibírom a hideget és a forróságot, a magányt, a félelmet, kibírok mindent, már régóta nem kívülem, hanem itt bennem függenek a hajókötelek, amelyekbe ha erősen belekapaszkodom, a dolgok divergenciája között megtarthatom örök imbolygásomat.

2 thoughts on “A dolgok divergenciája

  1. Azt hiszem, néhanapján sokan érzünk hasonlóképp. Kárpátalján ez talán fokozottabban jelentkezik és talán ritkábban múlik. 🙁

  2. Ez nem feltétlenül kárpátaljai életérzés, inkább egy leszerelt tengerész szárazföldi monológja 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.